Hol is kezdjem, talán valahol a mezőn egy szép tavaszi délelőttön. Képzeljétek virágokat kerestem kint a mezőn, hogy anyák napján anyukámat meglepjem. Hatalmas volt fű és rengeteg színes virág nyílt mindenfelé. A kedvencem a pipacs volt, de épp nem találtam egyet sem. Elszomorodtam, mert anyukámnak a legszebb virágot kerestem és szerintem a pipacs legszebb. Álltam a réten szomorúan, pedig volt sárga is, kék is még tán rózsaszín is, de piros egy se volt. Ahogy ott bámészkodtam egy méhecske elkezdett az orrom elött táncolni. Zimmegett-zummogott és olyannak tűnt, mintha mondani szeretne valamit. Eleinte megijedtem, de hamarjában úgy döntöttem talán tényleg nem csíp meg és csak mutatni szeretne valamit. Azt hiszem észrevette a méhecske, hogy figyelek rá és elkezdett zimmegve-zümmögve elöttem repülni én pedig futottam utána, ahogy csak bírtam keresztül a mezőn. Csak a méhecskére figyeltem, aztán ropsz megpihent egy hatalmas piros virágon. Gyönyörű volt, képzeljétek egy rózsa volt kint a mezőn, ahol ilyen rózsa tán nem nyílhatna. Figyelve a tövisekre óvatosan szedtem anyukám rózsát, tűzpiros rózsát. A méhecske azonban tovább zimmegett és zümmögött a réten, valamint mutatni szeretett volna. Nem hagytam magam, mert olyan kíváncsi voltam, hogy csuda. Szaladtam utána kezemben a virággal. A méhecske megállt a kaptárjánál. A kaptár tetején apró üveg volt, amit gyorsan meg is töltöttem mézzel. A méhecske ekkor megpihent a kezemen csöndesen és én megköszöntem neki. Gyorsan hazarohantam, éktelen nagy sebességgel és anyukám elé álltam, aki a mai napig alig hiszi el, hogy egy méhecske segített nekem, de nála büszkébb anyukát még nem láttam.