A róka napokig aludt, mert eltörte a bokáját és nem tudott lábra állni. A csont lassan forrt. A róka egyre éhesebb és éhesebb lett. Amikor már úgy érezte van ereje, hogy vadászatra induljon, még mindig csak bicegett. A vadászathoz gyorsaság és éberség kell gondolta magában, de az éhség miatt így sántítva is nekivágott. Aznap egyébiránt esett, ködös és párás volt a levegő. Nézte a gyorsan elröppenő madarakat, az elugráló nyulakat, békákat. Minden gyors volt, legalábbis hozzá képest. Mikor már nem bírta tovább a bokája lehuppant az átázott földre és csapdákon gondolkodott. Az jó lenne, ha valami ezzel kapcsolatban bevillanna. A gödörásás találtatott jó ötletnek, de vajon bírja -e a bokája. Aztán az oduján töprengett, és akkor bevillant egy ötlet. Elmosolyodott. Kipucolta az odúját, és elköltözött. Napokig nem nézett utána, mindezidáig kukacokon élt. Pfuj –  grimaszolt, amikor ezt kellett ennie. A bokája közben szépen gyógyulgatott. Két hét elteltével nekivágott, és egy bokor mögül leste az odúját. Beköltözött oda egy sündisznócska. ’ÓÓ’ – nézte az odút a róka. ’A nemjóját’ – sziszegett a foga között. Megint leült a földre és a múltkorin gondolkodott. ’Itt a lehetőség, itt a lehetőség.’ – mondogatta magának. Kell még egy jó ötlet. Két napig ült elmélázva. Aztán kora hajnalban a sündisznó odúja elé feküdt és egyenesen az alvó sündisznót nézte. Nézte, nézte, aztán erőt vett magán bement az odúba és lefeküdt mellé csöndesen, aztán mögé somfordált. Közben úgy vélte meggyógyult a bokája is. A sündisznócska ébredezett. Kidugta fitos orrát, megnyújtóztatta a lábacskáit. Álmosan ásított egyet és indulni készült. A róka ekkor óvatosan megfogta a szájával a süni tüskéjét, akárhogy szúrt is. A süni megrezzent és összegömbölyödött. A róka nem engedte el. Ott lógott a róka szájában. Meglendítette feldobta, aztán ismét és ismét és ismét. A süni szédült, egyre jobban és jobban. A róka mit sem törődve a fájdalommal, egyre csak dobálta és dobálta. A süni ekkor elengedte magát. Ott feküdt háton kinyúlva és szédelegve. A róka hangosan nevetett. Már éppen készült megenni, amikor egy hatalmas orr dugta be az odúba magát. Mit csinálsz rókakoma? – kérdezte mély hangon. Megeszem a sünit felelte és nevetett. Nem tudom ki vagy, de nem férsz be. Ekkor hatalmasat reccsent a fa és kidőlt. Egy méretes medve állt és nézett a rókára. Most szépen hord el az írhádat! vetette oda a medve. A róka nézte nézte. Oda az odú, oda a vacsora. Nem ment el, csak ült és nézett maga elé. Ránézett a sünire, a süni a rókára. Végül nem tudni mi történt, mert ez titok marad, de a rókának nyugodt odúja lett egy almafa alatt.