Képzeljétek egy feltaláló mellett laktam még valamikor hajaj mikor. Ez a feltaláló állandóan bütykölt valamit. A raktára tele volt. Egyszer jártam nála és elképesztő dolgokat láttam. A kedvencem a sajtchips volt, amivel megkínált. Nos azt úgy kell fogyasztani, hogy mindenképp kell egy bögre meleg tejes-tea amolyan ízesítetlen és abba kell mártogatni. Elolvad az ember szájában a sajt. Még fűszereket is tett mellé, amibe bele tudtam mártogatni. Speciális remekmű volt. Nem is értettem, hisz alapvetően gépeket talált föl. A legbüszkébb talán a kéményseprő gépére volt, amelyet betettél kémény tisztító nyílásába és kijelzős távirányítóval elnavigáltad. Zsákjába szipkázta vakarta a kormot. Kérdeztem tőle honnan származik a chips, talán onnan ahonnan ő érkezett a városba. Nos leült mosolyogva és elmesélte nekem, hogy született eme varázslatos találmány. Egy időbe rengeteget dolgozott és szinte ki se mozdult a műhelyéből, még ennivalóért sem és lassan elkezdett mindent felélni amilye volt. Egyik nap már a napaszakot se tudja élelem után kutatott a kedvenc teájához, és nem talált mást csak néhány fűszert és egy felszeletelt régi-régi sajtot egy tányéron, ami már teljesen összeszikkadt. Nagyon éhes volt, így leült megenni, bízva, hogy még ehető. Legnagyobb meglepetésére az összeállítás igazi gasztronómiai élvezet volt és merem állítani nem az éhség beszélt belőle. Mindenesetre nekem kedvenceim közé avanzsált.