Dönci felszedte a virágokat a földről, ami az asztalról leesett váza darabjai között voltak. Leverte. Előző este nem tudott aludni és fáradtságtól kimerülten belebotlott a küszöbbe is, sőt még a kedvenc pulóverét is kiszakította. Különös álma volt. Sötét és titokzatos, amiből föl-fölriadt és olyankor nagyon nehezen aludt vissza. Igazából nem tudta eldönteni vajon amit látott honnan jött. Aznap szeles időnek nézett elébe és amúgy is esőre gyülekeztek a felhők. Dönci felvette a meleg kabátját és a csíkos sapkáját és sálját és elindult a városba. Ő maga a város szélén lakott egy picurka házikóban és ezerféle virágja volt. Tulajdonképpen virágokat vitt virágboltokba, vagy éppen ahova kellett. Imádta a virágait. Szóval, ahogy elindult a szél olyan erős lett, hogy felkapta és először jóformán lebegni kezdett, majd hirtelen olyan sebességgel repült, hogy alig ismerte fel maga körül az elsuhanó dolgokat. Remegni és félni is alig volt ideje. A szél lekapta a sapkáját megforgatta, aztán egyszer csak minden előzmény nélkül kiköpte. Dönci arccal a földre huppant. Felemelte a fejét és mindenhol ahová csak nézett fényes, tükröződő köveket látott maga körül, amik a szivárvány minden színében pompáztak. Feltápászkodott, megdörzsölte a szemeit és meglepetten vette tudomásul, hogy ez bizony nem álom, sőt nem is fikció, ez valóban itt van körülötte. Nem tudta merre induljon, esetleg kiabáljon hátha valaki meghallja. Felnézett az égre, a nap éppen lemenőben volt. Szóval majd egy napot repültem? - morfondírozott magában.  Aztán feltápászkodott ’Egy pecc kimehetsz holnapután bejöhetsz cérnára cinegére ..’ és akkor egyhatalmas robajjal eltört az egyik kő. Dönci rettentetően megijedt, majd úgy döntött elindul a törött kő irányába. Az eltört kő üreges volt. Dönci belenézett és abban percben belezuhant, utána egy hatalmas csobbanással a vízbe esett, ami barlangokon át sodorta rettentő nagy sebességgel végül a partra kilökte. Dönci egy erdő szélén találta magát. Csuromvizesen elindult a folyóparton. Remélte előbb-utóbb találkozik valakivel. Egy óvatlan pillanatban azonban elkezdett süllyedni. ’Mocsár!’ Dönci nem tudta felemelni a lábát és amikor már derékig süppedt kétségbeesetten kiáltozni kezdett, de a mocsár elnyelte. Dönci nem látott nem hallott semmit csak a szíve dörömbölését hallotta. Dobb-dobb. Dönci elájult. ’Dönci! Dönci!’ lassan kinyitotta a szemét és az egyik virágárus lány ébresztgette. ’Elaludtál és csupa sár vagy még az arcod is sáros!’ Dönci a kabátja zsebébe nyúlt egy zsebkendőért és akkor egy kis színes követ vett elő, ami ezernyi színben pompázott. ’Ez a tiéd!’ mondta Dönci. A virágárus lány értetlenkedve nézte Döncit és követ. ’Nagyon messziről hoztam neked.’

’Köszönöm’ csodálkozott a virágáruslány, aki azóta sem tudja mi történhetett Döncivel.